Kárpát-medence hegyei & Kabin relax

Csodás erdei faházak Magyarországot körülvevő hegyekben

Gyermekkorunk vágya volt egy különleges faház az erdőben, vagy egy lombház a fa tetején, amelyeket leginkább csak az amerikai filmekben csodálhattunk meg.

Fancy dolog visszatérni a természetbe

Egyre nagyobb trend a természethez való visszatérés, így az új luxust a felhőkarcolók csúcs hotelszobái helyett ma már sokkal inkább a mesebeli erdei lakok jelentik.

Magyarországon lévő erdei faházakat már felkutattuk és jobbnál jobbakra leltünk. Csodálatosak, ahova az év bármelyik szakaszában jó elvonulni. Egyre felkapottabbak a nyüzsgéstől távol eső erdei lux kabinok, ahová nyugodtan elvonulhatunk néhány napra, ha egy kis csendre vágyunk.

Olyan szuper erdei faházak kerültek a következő listára, ahol még egy kis nyári wellnessre is alkalom nyílik akár párban, akár barátokkal. Kivétel nélkül a természet ölelésében vannak, ahol csak  madárcsicsergés hallatszik és hátrahagyhatjuk a káoszt és a gondokat. Nem utolsó sorban pedig egy viszonylag rövid, vállalható autó útra vannak hazánktól, akár az Alpok, Magas-Tátra vagy a Kárpátok felé vesszük az irányt.

Lássunk 1-2 szuper faházat!

Szlovákia

Chata Nikol / Tátralomnic / Szlovákia / 9 fő

Gyönyörű természet, csendes környezet és számos tevékenység és látnivaló – mindez Rátok vár. A környéken egy professzionális Black Stork golfpálya található. A háztól mindössze 600 méterre található egy vasúti vonal, amely közvetlenül Tátralomnic városába visz. Itt gyönyörködhettek a gyönyörű botanikus kertben, vagy ellátogathattok a Tatranské Matliare érdekes katonai klimatikus gyógyfürdőjébe.  A téli szezonban a Tatranská Lomnica, a Starý Smokovec – Jakubkova lúka és a Starý Smokovec – Hrebienok síterepeken lehet síelni.

Chalet Račkova dolina / Pribylina / Szlovákia / 6 fő

Ez az egyedülálló szálláshely a Nyugat-Tátra liptói régiójában, a Račkova doline egyik turisztikai völgyében található, 1000 méteres magasságban. Az érintetlen erdőséggel körülvett házban, bentről is részesei lehetünk a természetnek. A hegyi faház szuper elhelyezkedése lehetővé teszi az aktív sportot űzőknek, hogy túrázzanak, kerékpározzanak, golfozzanak és természetesen a téli hónapokban síeléssel töltsék el a napokat.

Csodálatos hely, gyönyörű hegyek ölelésében. A ház, mint egy amerikai karácsonyi filmben a hegyekben, kandallóval, faburkolatú szobákkal, kényelmes ágyakkal. Kint a kertben fadézsában ejtőzhetünk egy túrázós nap után. Egy szóval: CSODÁLATOS :)” 

Chalet Tatras / Pribylina / Szlovákia / 11 fő

A Chalet Tatras a történelmi Pribylina falu szélén található csendes erdős területen. A közelben folyó csörgedezik és egy rövid sétára a Nyugati-Tátra összes főbb túraútvonala elérhető.

Pillow House Tatras / Stara Lesna / Szlovákia / 14 fő

Gyönyörű a házikó, fantasztikus kilátással a Tátrára. A villától nem messze, 5,5 km-re található Tátralomnic – Magas-Tátra síközpont, 6 km-re – Black Stork golfpálya, 12 km-re egész évben nyitva tartó Aquacity Poprad termálvízi park várja az idelátogatókat. A Pillow House Tatras Stara Lesna kisvárosában található, 15 perces autóútra Poprádtól, mesés hegyekkel és rétekkel körülvéve. A természetes anyagokból készült, modern stílusú villa 12 fő kényelmes elhelyezésére szolgál.

További faházak Szlovákiában:

Ausztria

OBERLECH750. Refugium am Berg. / Oberlech / Ausztria/ 2 fő

 A hegyi menedékhely 1750 méter magasan található Oberlechben, közvetlenül a sípályán. Egyedülálló elvonulást biztosít számotokra, a természet szerelmeseinek, akik a különlegességet keresik és értékelik az exkluzivitást. A hegyekre nyíló látványos panoráma és az otthonos szobák nyugalomra csábítanak. A modern dizájn, a hagyományos anyagok és a kiváló minőségű berendezések megfelelnek a legmagasabb követelményeknek. Kizárólag kettő főnek vagy maximum négy főnek ajánljuk.

Almdorf Omlach / Weisspriach / Ausztria / 6 fő

Almdorf Omlach 12 kényelmes faházzal várja Önt 1500 méteres tengerszint feletti magasságban Fanningberg síterületén/túra régiójában, Salzburger Landben. Nyáron élvezheti az alpesi életet, a kilátást a hegyekre és a természet közelségét. Télen síüdülését közvetlenül a lejtőkön és a Fanningberg felvonó völgyállomásán töltheti. Az egyedi faházak körülbelül 110 négyzetméteres lakóterülettel, három hálószobával, gardrób- és tárolóhelyiséggel, konyhával, valamint nyitott étkezővel és nappalival rendelkeznek. Saját kandalló és szauna is rendelkezésre áll. Minden faházhoz külön szabadtéri terület és napozóterasz tartozik.

Alpenchalets Reiteralm by ALPS RESORTS / Schladming / Ausztria/ 6-10 fő

Az ajtótól a sípályára: kora reggel csak ki kell lépni a bejárati ajtón, hogy közvetlenül a faház előtt élvezhesd a tökéletesen ápolt pályákat. A Ski Amadé tagjaként az üdülőrégió Ausztria egyik legnagyobb és legismertebb síterülete, és Stájerország síelési pontja. Téli vakációhoz egy schladmingi faházban azt jelenti, hogy csak egy hajszálnyira vagy a síelés tiszta élvezetétől a 123 kilométernyi összefüggő pályán.

Piekvier lodge / Schladming / Ausztria/ 4-10 fő

A hatalmas Dachstein-gleccser alján fekszik Schladming hangulatos városa. Sétatávolságon belül megtalálja a csodálatos helyet, ahol eltölthet egy szép nyaralást, telelést. Itt áll a faház, ami belesimul a környezetébe, melegséget áraszt, ám robusztus kinézetű. A Piekvier Lodge egy hagyományos osztrák vidéki ház, gyönyörű kilátással a völgyre. A házból a csodálatos napkelte és napnyugta. Az egész belső tér modern berendezéssel van felszerelve. A ház , részben helyi anyagokból épült. A ház stílusa a hagyományos osztrák és a modern német építészet keveréke.

További faházak Ausztriában:

Szlovénia

Az újonnan épült, egyedi építésű Medena falu csendes helyen, az erdő mellett, Mozirje közelében található. A méhek ihlették a szállás tervezőjét. A nyaralók mindenki számára alkalmasak, aki szereti a természetet. Mindkét nyaraló korszerűen felszerelt konyhával, hálószobával és fürdőszobával. A hangulat különleges varázsát a szauna és a jacuzzi adja, ahol kikapcsolódhatunk. A zöldellő Savinja-völgy szívében vagyunk, ahol a Kamnik-Savinja Alpok és a Savinja folyó vesz minket körbe. Itt soha nem fogyunk ki az ötletekből egy aktív nyaralás megtervezéséhez vagy egy pihentető kikapcsolódáshoz a város mindennapi nyüzsgésétől. 

Ezt az egyedülálló, környezetbarát nyaralót úgy tervezték, hogy a szlovéniai Maribor melletti Slovenska Bistrica dombjaihoz beleilleszkedjen. A meghitt faházban két vendég elszállásolására van lehetőség, ahol egy romantikus hétvégét tölthettek el kettesben. Felár ellenében egész évben igénybe vehető a pezsgőfürdő is.

Charming Slovenia - Forest Glamping Resort Blaguš / Sveti Jurij ob Ščavnici / Szlovénia / 2 fő

Tökéletes úti cél azon vendégek számára, akik a természetben szeretnének ébredni. Az üvegből és fából készült házak egy reményteli kalandort ébresztenek mindenkiben. Tóval és erdővel vannak körülvéve a faházak.  Légy részese egy olyan történetnek, ahol a fák alatt olyan egyedi építészetet helyeznek el, amely azt az érzést kelti benned, mintha egy mesébe ébredtél volna. Lépj ki mezítláb a faházad teraszára és érezd a talpad alatt a szelíd erdei páfrányt. Töltsd fel tüdődet friss levegővel, amelyet a környező erdő fáradhatatlanul termel neked. Szlovénia 60%-át erdők borítják – keresd meg a kedvenc helyedet a fák alatt, a tó mellett és merülj el egy könyvben.

Jasna Chalet Resort / Kranjska Gora /Szlovénia/ 5-7 fő

Csodálatos a panoráma, rengeteg kirándulási, sétálási lehetőség a környéken. A Jasna Chalet Resort családi fészek vagy párok romantikus menedéke lehet. Helyet biztosít a barátokkal való lógáshoz, és számos sporttevékenység kiindulópontjának is tökéletes. Kellemes időtöltést biztosít minden évszakban, legyen az nyár,ctél, ősz vagy tavasz. 

Chalet Irenca - I FEEL ALPS / Kranjska Gora /Szlovénia/ 5-7 fő

Luxus, modern hegyi faház a természet kellős közepén. A tulajdonosok örömmel osztják meg az odalátogatókkal a hegyvidéki kincsüket és egy szeletet a Velika Planina-ból, ahol egy igazi pásztor mese elevenedik meg. A faház tökéletesen fel van szerelve, minden megtalálható, amire egy utazónak szüksége van.

További faházak Szlovéniában:

E-MAGAZIN

Utazol valahova?

Szűkítsd a találatokat szűréssel

Szabd személyre a keresésedet a szűrők segítségével – például az árkategóriára vagy a medencére vonatkozóan –, így pontosan az jelenik meg, amit keresel.

Szűkítsd a találatokat szűréssel

Szabd személyre a keresésedet a szűrők segítségével – például az árkategóriára vagy a medencére vonatkozóan –, így pontosan az jelenik meg, amit keresel.

Foglalj stresszmentesen

Az adataidat biztonságosan tárolják a globális biztonsági alapelveket követve.

Érkezz meg, és érezd jól magad!

A szállás tulajdonosa csak egy üzenetnyire van, ha bármilyen kérdésed van. Helyi tippeket és tanácsokat is tud majd adni.
Scroll to Top