Jahorina

Besíelés 2023

Tarts velünk a szezon első közös téli besíelésére, Jahorinára!

Szánkózz, síelj, hógolyózz!

A lényeg, hogy jól érezd magad!

Tökéletes minőségű pályarendszer jellemzi a jahorinai síközpontot, ami teljes mértékben megfelel mind a kezdő, mind a profi szinten művelő sportolók számára. Kíváló összeköttetés van a főváros, a reptér és a síparadicsom között és remélhetőleg modern autóutak fogják közelebbé tenni a távolabbi városokat is, ami által akár 4-6 órán belül már suhanhatunk is le a lejtőről.  2009. augusztusától nagy munkálatok kezdődtek, így 2 db 6 személyes ülőliftet adtak át, ami a Poljice és az Ogorjelica pályákon szolgál ki minket. 2010 februárjában már munkába is állhattak az ülőliftek, hogy közel 3000 embert szállítsanak óránként a csúcsra.

 2012. decemberében átadták a Leitner cég által gyártott harmadik 6 személyes ülőliftet, ami a Pračan (Skočine) található. 2019-ben pedig lecserélték a tányéros liftet csákányosra a Poljice pályán és üzembe állítottak egy zárt kabinos felvonót is, így nagy szél esetén is nyugodtan síelhetünk a hegyen. 2021-ben lecserélték a Poljice pályán lévő 6-ost 10-es kabinosra. Építettek 1 db új 6-os ülőliftet a Rajska vrata-hoz egy tányéros lift helyére. Egy teljesen új 6-os ülőliftet / pályarendszert hoztak létre az olimpiai falu mögé. Így már 46 km-es pályarendszerrel rendelkezik Jahorina.

a sípálya

Fekvésének köszönhetően hóbiztos terep, így a legködösebb és legszelesebb időben is élvezhetjük a gondtalan síelés vagy snowboardozás örömeit. Az olasz Snow star cég által 46 hóágyú került telepítésre a pályákon. A terepek 1300 és 1916 méter között terülnek el, összesen 30 km hosszúságban. A legfelsőbb szakaszokon tökéletes mélyhó-terepek vannak azoknak, akik szeretik a kihívásokat, így a freeride kedvelői feszegethetik végtelen határaikat. Éjszaka kivilágított hegyoldal csalogatja a téli sportolókat 1-2 csúszásra. Aki kihagyná az esti csúszkálást, azt várja a helyi étterem vagy diszkó.

ÁRAK

Ezekben az időpontokban a helyszínen várunk Titeket. Amennyiben hosszabbítanátok vagy rövidítenétek a sítúrát, ellátás nélkül kérnétek vagy csak máshova mennétek, keressetek bátran és találunk megoldást.

Felnőtt: 240 € / fő / 3 éj

Gyerek: 170 € / fő / 3 éj (5-12 éves korig)

0-5 éves korig ingyenes

Ellátás: félpanzió

Utazás: egyénileg

Szállás: pályaszállás hotelben ***

Az ár tartalmazza: svédasztalos reggelit és menüválasztásos vacsorát, ágyneműt, törülközőt, turisztikai adót

Az ár nem tartalmazza: italfogyasztást, útiköltséget, parkolást, síbérletet

Felnőtt: 175 € / fő / 3 éj

Gyerek: 135 € / fő / 3 éj (5-12 éves korig)

0-5 éves korig ingyenes

Ellátás: félpanzió

Utazás: egyénileg

Szállás: pályaszállás hotelben ***

Az ár tartalmazza: svédasztalos reggelit és menüválasztásos vacsorát, ágyneműt, törülközőt, turisztikai adót

Az ár nem tartalmazza: italfogyasztást, útiköltséget, parkolást, síbérletet

Felnőtt: 210 € / fő / 3 éj

Gyerek: 150 € / fő / 3 éj (5-12 éves korig)

0-5 éves korig ingyenes

Ellátás: félpanzió

Utazás: egyénileg

Szállás: pályaszállás panzióban

Az ár tartalmazza: svédasztalos reggelit és menüválasztásos vacsorát, ágyneműt, törülközőt, turisztikai adót, parkolást

Az ár nem tartalmazza: italfogyasztást, útiköltséget, síbérletet

Felnőtt: 150 € / fő / 3 éj

Gyerek: 110 € / fő / 3 éj (5-12 éves korig)

0-5 éves korig ingyenes

Ellátás: reggeli

Utazás: egyénileg

Szállás: pályaszállás hotelben***

Az ár tartalmazza: svédasztalos reggelit, ágyneműt, törülközőt, hajszárítót, parkolást, turisztikai adót

Az ár nem tartalmazza: italfogyasztást, útiköltséget, síbérletet

540b€ / 4 fő / 4 éj

Ellátás: önellátás

Utazás: egyénileg

Szállás: pályaszállás apartmanban

Az ár tartalmazza: ágyneműt, törülközőt, turisztikai adót

Az ár nem tartalmazza: italfogyasztást, étkezést, útiköltséget, parkolást, síbérletet

Ár: 500 € + (turisztikai adó, ami 2 €/fő/éj) / egész ház / éj /20 főre

Ellátás: önellátás

Utazás: egyénileg

Szállás: pályaszállás rajta a sípályán

Az ár tartalmazza: ágyneműt, törülközőt,

Az ár nem tartalmazza: italfogyasztást, étkezést, útiköltséget, parkolást, turisztikai adót

 

SZÁLLÁSAINK

Hotel Snežna Kraljica ***

A sífelvonótól 50 méterre, gyönyörű környezetben, 1550 m-es tengerszint feletti magasságban helyezkedik el a hotel. Bárral és étteremmel várja az odalátogatókat. A helyszínen sítároló és sífelszerelés kölcsönző is rendelkezésre áll. A szálláson 2, 3 és 5 ágyas szobák várják vendégeinket, amik szőnyegpadlóval, íróasztallal, ingyenes Wi-Fi-vel és műholdas TV-vel vannak ellátva. Saját fürdőszobákban zuhanyzó, hajszárító, valamint törölköző biztosított.
A szálloda kandallót kínáló à la carte éttermében hagyományos bosnyák ételeket szolgálnak fel. A bárban válogatott helyi italokat kóstolhatnak meg a vendégek.

hotel snjesko

Jahorinán ez a panzió 1550 m-en fekszik a pályáktól és a sífelvonóktól 50 m-re. A Hotel Snjesko fabútorokkal berendezett, tágas és világos szobáiban meleg paplan és TV is található. A szobák saját fürdőszobával rendelkeznek. A Snjesko vendégei reggelire és vacsorára is helyi és nemzetközi ételeket fogyaszthatnak, svédasztalos rendszerben. Hideg időben a vendégek egy ital mellett élvezhetik a kandalló melegét. A szállástól lécekkel lehet a pályára csúszni, majd este vissza is. A sítárolókban száríthatják felszerelésüket. Parkolás a hotel előtti  ingyenes parkolóban. A szállás bőséges svédasztalos reggelivel és vacsorával foglalható.

hotel kristal ***

Jahorinán ez a 3 csillagos hotel 1550 m-en fekszik a pályáktól és a sífelvonóktól 50 m-re. A szállodában 20 kétágyas szoba egy 3 ágyas és két 5 ágyas apartman várja vendégeit. Autentikus étterme, modern pizzériája kínálja frissen sültjeit közvetlen a rostlapról és pizzáit a kemencéből. A jellegzetes bosnyák konyha sem marad le az étlapról. Két újonnan felszerelt síkölcsönző/szervíz várja a bérlőket. A szállástól lécekkel lehet a pályára csúszni, majd este vissza is. A sítárolókban száríthatják felszerelésüket. Parkolás a hotel előtti kamerával megfigyelt ingyenes parkolóban. A szállás bőséges svédasztalos reggelivel, igény esetén vacsorával foglalható.

Snezna dolina resort

Sífelvonók csak pár lépésnyire vannak az apartmantól. A szállásról gyönyörű panoráma nyílik a hegyekre. Az elhelyezkedés kiváló, a sífelvonó túloldalán. Az ingatlan előtt nagy parkoló található (a parkolás külön fizetendő). Zárható sítároló és kölcsönző van az épületben. Az apartman jól felszerelt konyhával rendelkezik.

Jahorinán, ez a baráti társaságoknak kialakított ház 1 .700 m-en fekszik rajta a sípályán. A Challet Lovački Rog erdei faházához akár síléceken be tudtok csúszni napközben.

A szálláson 6 db 2 ágyas szoba, 1 db 8 ágyas szoba, 3 db fürdő található. A földszinten szauna tusolóval, nagy ebédlő konyhával, kandallóval várja vendégeit. A konyha szuperül felszerelt. Ágyneműt, törölközőt nem kell vinni. A szállástól lécekkel lehet a pályára csúszni, majd este vissza is.

Parkolás a szállás alatti parkolóban lehetséges 8 €/autó/nap áron. Baráti társaságoknak és családoknak is kitűnő választás lehet.

A ház előtti napozó teraszon napközben pihenhetünk meg és gyönyörködhetünk a hegyoldalban.

Hotel San ***

A sífelvonótól 50 méterre, gyönyörű környezetben, 1550 m-es tengerszint feletti magasságban helyezkedik el a hotel. Bárral és étteremmel várja az odalátogatókat. A helyszínen sítároló és sífelszerelés kölcsönző is rendelkezésre áll. A szálláson 2, 3 és 5 ágyas szobák várják vendégeinket, amik ingyenes Wi-Fi-vel és műholdas TV-vel vannak ellátva. Saját fürdőszobákban zuhanyzó, hajszárító, valamint törölköző biztosított.
A szálloda kandallót kínáló à la carte éttermében hagyományos bosnyák ételeket szolgálnak fel. A bárban válogatott helyi italokat kóstolhatnak meg a vendégek. Szomszéd hotelben (20 méter) van lehetőség szaunázni.

kapcsolat

További érdekességek

Scroll to Top